Yamaha Majesty Fan Site - Hungary   >>   Fórum   >>   Nagyobb Clubtalálkozók szervezése, megbeszélése, időpontok egyeztetése
Itt megkérdezhetsz bármit a szervezőtől és jelentkezhetsz is a programokra

Ha szeretne hozzászólni, be kell jelentkeznie!
Bejelentkezés >>

Listázás időrendben

tamas2016. szept. 03. 08:39 | Válasz | #10284 
Császár Claudia, a Pető nap szervezője írta.
Aki volt tudja, de nem árt elolvasni úja:

A Négy kerékről Két kerékre - Petős motoroztatás idén 2016. szeptember 7-én szerdán lesz.
14.00.-KOR GURULUNK KI, ez azt jelenti, hogy addigra minden gyereknek fenn kell ülnie a motorokon!
12.00-tól van gyülekező.
Tisztelettel meghívlak, és szeretettel várlak a szokott helyre :) a Villányi úti Pető intézetbe. (Bp. XI. Villányi út 67.)

Útvonalunk a szokásos, rendőrök vigyáznak ránk, sajtó tudósít :)

Villányi út - Alkotás út - jobbra el a Márvány utcán, át az alagúton, - Lánc híd - Apáczai- Csere János u.- Szabadság híd - Bartók Béla út - Villányi út. Ez 8 km.

Azért megyünk, hogy motoroztassunk, NEM MOTOROS FELVONULÁS!!!!

A SORBÓL NEM ELŐZÜNK, NEM MARADUNK LE ÉS RETTENTŐEN FIGYELÜNK A MOTOROS RENDŐRÜKRE, AKIK FOLYTON ELŐZGETNI FOGNAK MINKET - AZ UTOLSÓ PÁR ELŐRE FUSS CÍMŰ JÁTÉK SZABÁLYAI SZERINT ;) - ŐK NAGY SEBESSÉGGEL MENNEK!!!

Mindenkinek gyönyörű napot kívánok, még szebb ősz kezdettel!!! :)

NE FELEDJÉTEK:

-MINDEN PLUSZ VÉDŐFELSZERELÉSRE SZÜKSÉGÜNK VAN, MINDENKI HOZZON PLUSZ BUKÓT AZ UTASÁNAK (VAN AKI NEM TUD HOZNI, ÍGY HA VALAKINEK VAN TÖBB, MINDET HOZZA EL!), ÉS MINDEN MÁS VÉDŐFELSZERELÉSNEK NAGYON ÖRÜLNEK A GYEREKEK
-MOTOR PAPÍRJAI LEGYENEK RENDBEN, a Groupama biztosít minket is, a motorokat is, de az feltétel hogy műszaki, kötelező legyen a vason.
-NINCS ESŐNAPUNK, ÍGY HA VAN, HOZZATOK ESŐRUHÁT - BÁR MÉG SOSEM ESET EZEN A NAPON ;)
-PONTOSAN INDULUNK, 14.00-KOR!!! LEGKÉSŐBB 13.30-RA LEGYÉL OTT! 12.00-TÓL GYÜLEKEZÜNK.
-HOZZATOK SPANIFEREKET, GUMIPÓKOT, VAGY BÁRMILYEN OLYAN CUCCOT, AMIVEL FIXÁLNI TUDJUK AZ UTAST.
-AKINEK VAN HÁTUL, VAGY/ÉS OLDALT DOBOZA,M HOZZA EL MINDENKÉPP!!!
-R E G I SZ T R Á C I Ó!!! - eddig nem túl sokan jeleztetek vissza...a kaputól elküldeni senkit nem fogok, és a Pető sem tudta még megmondani, hogy 100 vagy 120 gyerek lesz aznap, aki motorra ül, de tavaly is volt olyan motoros, aki évek óta jár, és nem jutott neki gyerek. Az elég szar érzés mindenkinek!!!
Széles utat, jó gurulást
sziasztok!
Clau
Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

 © Vilmi2016. szept. 02. 21:18 | Válasz | #10283 
Egynapos ugyan és nem túra, de ide irom!

Pető napi gyermekmotoroztatás 2016. szeptember 7. szerda.
Találkozó 12.00-kor a BAH csomóponti OMV benzinkútnál. Aki nem tankol, 200ft-ért kénytelen parkolójegyet venni...

1. Tamás
2. Coller
3. Pazo
4. Miki
5. Mr. Majesty
6. Herold
7. Vilmi + úgy néz ki még egy motor...
8.

 © Herold2016. szept. 01. 13:54 | Válasz | #10282 
Egynapos ugyan és nem túra, de ide irom!

Pető napi gyermekmotoroztatás 2016. szeptember 7. szerda.
Találkozó 12.00-kor a BAH csomóponti OMV benzinkútnál. Aki nem tankol, 200ft-ért kénytelen parkolójegyet venni...

1. Tamás
2. Coller
3. Pazo
4. Miki
5. Mr. Majesty
6. Herold
Ha minden kötél szakad, az akasztástól sem kell félni...

tamas2016. aug. 30. 20:47 | Válasz | #10281 
Alig egy hét van a Pető naphoz!
Aki jelentkezni akar, tegye!
Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

 © Mr. Majesty2016. aug. 24. 18:00 | Válasz | #10280 
Egynapos ugyan és nem túra, de ide irom!

Pető napi gyermekmotoroztatás 2016. szeptember 7. szerda.
Találkozó 12.00-kor a BAH csomóponti OMV benzinkútnál. Aki nem tankol, 200ft-ért kénytelen parkolójegyet venni...

1. Tamás
2. Coller
3. Pazo
4. Miki
5. Mr. Majesty
Az őrangyalod kísérjen utadon, bármerre is jársz....

GRISA2016. aug. 24. 07:03 | Válasz | #10279 
Egynapos ugyan és nem túra, de ide irom!

Pető napi gyermekmotoroztatás 2016. szeptember 7. szerda.
Találkozó 12.00-kor a BAH csomóponti OMV benzinkútnál. Aki nem tankol, 200ft-ért kénytelen parkolójegyet venni...

1. Tamás
2. Coller
3. Pazo
4. Miki
5.

 © Pazo2016. aug. 23. 19:38 | Válasz | #10278 

Egynapos ugyan és nem túra, de ide irom!

Pető napi gyermekmotoroztatás 2016. szeptember 7. szerda.
Találkozó 12.00-kor a BAH csomóponti OMV benzinkútnál. Aki nem tankol, 200ft-ért kénytelen parkolójegyet venni...

1. Tamás
2. Coller
3. Pazo
4.
5.
tel.sz: 06 30 445 85 96

Coller úr2016. aug. 23. 08:15 | Válasz | #10277 
Egynapos ugyan és nem túra, de ide irom!

Pető napi gyermekmotoroztatás 2016. szeptember 7. szerda.
Találkozó 12.00-kor a BAH csomóponti OMV benzinkútnál. Aki nem tankol, 200ft-ért kénytelen parkolójegyet venni...

1. Tamás
2. Coller
3.
4.
5.
"Tudod mennyit érsz?
Amennyit megteszel másokért önzetlenül."

tamas2016. aug. 22. 17:51 | Válasz | #10276 
Egynapos ugyan és nem túra, de ide irom!

Pető napi gyermekmotoroztatás 2016. szeptember 7. szerda.
Találkozó 12.00-kor a BAH csomóponti OMV benzinkútnál. Aki nem tankol, 200ft-ért kénytelen parkolójegyet venni...

1. Tamás
2.
3.
4.
5.
Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

GRISA2016. aug. 09. 19:17 | Válasz | #10275 
2016. aug. 02. 05:06 | Válasz | #10265

CsigaParty", időpontja: 2016.augusztus 12-14.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.) Pazo, 3fő, szombat, vasárnap, 3 adag(nokedliben segítünk)
3. Karcsi 1 fő szombat 1 adag....
4.Tyti+Reni péntek,szombat,vasárnap,hétfő,kedd,szerda,......2 adag napont
5.Koko140 ha minden ok lesz akkor szombat. Mèg pontosìtom.
6 Feco és az Öcsém...Szombaton érkezünk, mindenevők vagyunk vasárnap szeretnénk hazaindulni!!!
7.Kiss Robi és Gyöngyöm!!! Pénteken érkeznénk 2 sátorhely foglalást kérnénk!!!
8.Herold. Szombat. 1 adag ebéd. Ha finom esetleg kettő...
9. Grísa, Moncsi, Márk. Szombat, 3 adag ebéd.

 © Herold2016. aug. 09. 14:28 | Válasz | #10274 
2016. aug. 02. 05:06 | Válasz | #10265

CsigaParty", időpontja: 2016.augusztus 12-14.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.) Pazo, 3fő, szombat, vasárnap, 3 adag(nokedliben segítünk)
3. Karcsi 1 fő szombat 1 adag....
4.Tyti+Reni péntek,szombat,vasárnap,hétfő,kedd,szerda,......2 adag napont
5.Koko140 ha minden ok lesz akkor szombat. Mèg pontosìtom.
6 Feco és az Öcsém...Szombaton érkezünk, mindenevők vagyunk vasárnap szeretnénk hazaindulni!!!
7.Kiss Robi és Gyöngyöm!!! Pénteken érkeznénk 2 sátorhely foglalást kérnénk!!!
8.Herold. Szombat. 1 adag ebéd. Ha finom esetleg kettő...
Ha minden kötél szakad, az akasztástól sem kell félni...

 © Kiss Róbert2016. aug. 06. 21:40 | Válasz | #10273 
2016. aug. 02. 05:06 | Válasz | #10265

CsigaParty", időpontja: 2016.augusztus 12-14.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.) Pazo, 3fő, szombat, vasárnap, 3 adag(nokedliben segítünk)
3. Karcsi 1 fő szombat 1 adag....
4.Tyti+Reni péntek,szombat,vasárnap,hétfő,kedd,szerda,......2 adag napont
5.Koko140 ha minden ok lesz akkor szombat. Mèg pontosìtom.
6 Feco és az Öcsém...Szombaton érkezünk, mindenevők vagyunk vasárnap szeretnénk hazaindulni!!!
7.Kiss Robi és Gyöngyöm!!! Pénteken érkeznénk 2 sátorhely foglalást kérnénk!!!

Feco2016. aug. 06. 19:06 | Válasz | #10272 
2016. aug. 02. 05:06 | Válasz | #10265

CsigaParty", időpontja: 2016.augusztus 12-14.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.) Pazo, 3fő, szombat, vasárnap, 3 adag(nokedliben segítünk)
3. Karcsi 1 fő szombat 1 adag....
4.Tyti+Reni péntek,szombat,vasárnap,hétfő,kedd,szerda,......2 adag napont
5.Koko140 ha minden ok lesz akkor szombat. Mèg pontosìtom.
6 Feco és az Öcsém...Szombaton érkezünk, mindenevők vagyunk vasárnap szeretnénk hazaindulni!!!
Motor után,első a család legyen!

csiGABIga2016. aug. 06. 14:49 | Válasz | #10271 
Gyertek csak! Megoldjuk... :)
"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

Feco2016. aug. 06. 14:36 | Válasz | #10270 
Minden megoldàs megfelel,az öcyémmel meñnénk!
Motor után,első a család legyen!

csiGABIga2016. aug. 06. 14:09 | Válasz | #10269 
Aki a "Csigapartyval" kapcsolatban érdeklődne - kijavítottam az elavult emailt és telefonszámokat - az adatlapomon megtalálja az elérhetőségeimet.
"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

csiGABIga2016. aug. 06. 14:05 | Válasz | #10268 
Fecó!

Szelén momentán található két panzió féleség. Hétfőn Ilus lepontosítja, hogy működnek é, és ha igen milyen költséggel.
De ha minden kötél szakad akkor, tudok felajánlani egy kinyitható franciaágyat a nappalinkban,és van még egy egyszemélyes kinyitható vendégágyunk is.

"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

 © koko1402016. aug. 06. 10:36 | Válasz | #10267 
2016. aug. 02. 05:06 | Válasz | #10265

CsigaParty", időpontja: 2016.augusztus 12-14.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.) Pazo, 3fő, szombat, vasárnap, 3 adag(nokedliben segítünk)
3. Karcsi 1 fő szombat 1 adag....
4.Tyti+Reni péntek,szombat,vasárnap,hétfő,kedd,szerda,......2 adag napont
5.Koko140 ha minden ok lesz akkor szombat. Mèg pontosìtom.

Feco2016. aug. 06. 05:53 | Válasz | #10266 
Csiga tudnál valami ocso szállást a közelben???
Motor után,első a család legyen!

Fáy Tibor2016. aug. 02. 05:06 | Válasz | #10265 
CsigaParty", időpontja: 2016.augusztus 12-14.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.) Pazo, 3fő, szombat, vasárnap, 3 adag(nokedliben segítünk)
3. Karcsi 1 fő szombat 1 adag....
4.Tyti+Reni péntek,szombat,vasárnap,hétfő,kedd,szerda,......2 adag naponta
Tyti

 © Karcsi2016. aug. 01. 20:26 | Válasz | #10264 
CsigaParty", időpontja: 2016.augusztus 12-14.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.) Pazo, 3fő, szombat, vasárnap, 3 adag(nokedliben segítünk)
3. Karcsi 1 fő szombat 1 adag....
"Magyar Égen Magyar Isten, Motorosnak Párja nincsen"

 © Pazo2016. aug. 01. 19:33 | Válasz | #10263 
CsigaParty", időpontja: 2016.augusztus 12-14.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.) Pazo, 3fő, szombat, vasárnap, 3 adag(nokedliben segítünk)
tel.sz: 06 30 445 85 96

 © Pazo2016. aug. 01. 19:32 | Válasz | #10262 
CsigaParty", időpontja: 2016.augusztus 12-14.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.) Pazo, 3fő, szombat, vasárnap(nokedliben segítünk)
tel.sz: 06 30 445 85 96

csiGABIga2016. aug. 01. 14:54 | Válasz | #10261 
Tisztelt Hölgyek, Urak, Motoros Barátok!

Véget értek az előző "talik" így lassan elkezdődhet az inmár szokásossá vált augusztus eleji "Csiga Camping Partyra" a készülődés.

A "CsigaParty" időpontja: 2016.augusztus 12-14.

Folytatva a hagyományokat, a TMK motoros klubb által szervezett " XV. Motorosok és motoros érzelmüek Találkozója" nevű rendezvény "farvizein" kerül megszervezésre a mi partynk. )Bővebben a TMK programjairól: http://www.tmk.gportal.hu/ )

Szokásos "programjainkban" sem lesz különösebb változás.
"Főnapunk" a szombat, amikor a leglényegesebb ténykedésünk a főzés, kajálás mellett,hogy megnézzük a hagyományos - 15 óra környékén kezdődő - motoros bemutatót, majd résztveszünk az utána következő motoros felvonuláson.

A szombati ebédben - 12-13 óra magasságában - annyi változás történik,hogy az eddig megszokott négylábúból készült pörkölt variánsok helyett,idén, kétlábúból fog készülni. Ez nem azt jelenti, hogy fél disznóból - bár igaz, az is csak két lábú - hanem, hogy szárnyasból. Pontosabban csirkéből.Akár tejfölösen! Rábeszélőképességünk függvényében - mármint Ilust kell rábeszélni - részben nokedlivel - na ennek az elkészítésére kell rábeszélnünk - részben csiga tésztával, megspékelve egy kis savanyúsággal - ha össze jön a beszerzése - és akinek szükséges mellé, kenyérrel.Kenyeret sem kell már hozni,mint eddig! Mindezt nagyjából 800Ft/fő önköltségi áron varázsoljuk elő, így ennyivel kellene hozzájárulni hasunk megtömésének megvalósításához.

Ez a Party, kevésbé a motorozásról, inkább a kikapcsolódásról, pihenésről, ismerkedésről az esetleges újakkal, a régiekekel való kapcsolatok további elmélyítéséről szól, ezért egyáltalán semmi egyéb program nincs tervezve, mint ahogy eddig sem nagyon volt.Idén sajnos már nem tudok sátrat, sem lakókocsit felajánlani - így aki részt kíván venni a világ feleslegessé vált alkoholkészletének megsemmísétésében, és nem szeretne kimaradni az azt követő, és nyomdafestéket nem tűrő, igazi esti hangulatból - akkor arról magának kell gondoskodnia. Zuhanyzás,WC,KV ahogy eddig is volt,megoldott, egyéb felmerülő óhajt, igényt, pedig orvosolunk.

Idén szúnyogokkal is kellően el vagyunk látva -tehát senkinek nem kell otthonról a sajátjait elhozni - ezért javaslom, hogy a listáról ne felejtsétek el a szúnyogírtót!!!Az se aki, csak szombatra jön...

Akik még nem jártak itt, ill nem tudnák, és esetleg már pénteken (vagy előbb) érkeznének,vasárnap ( vagy még később) távoznának,a két (vagy több) napra,teljesen kötetlen és szabad foglalkozásokra készülhetnek(pl: fűnyírás,kőműves munkák,tetőátrakás...).Na jó, nem kell pánikolni :) ! Szóval. Részben, itt nálunk a szokásos beszélgetésekre,"ökörködésekre" és a ki nem maradó szívatásokra és hasfájdító röhögésekre lehet készülni. Természetesen az elmaradhatatlan medencézés, esti grillezések,tárcsázás és egyéb szokásos dolgok társaságában.Aki kicsit "kijjebb nézne" a keritésünkön túlra- bár Szele és környéke nem igazán a látnivalóiról híres - azoknak tudom ajánlani a közelben lévő egyszerű falusi retróhangulatú,de kedves kis strandoktól (Tápiógyörgye,Tápiószentmárton)a nagykátai, és a csúszdaparkos ceglédi strandig az "áztatókat". Az állatok kedvelőinek az Abonyi Magán ZOO-t vagy a Jászberényi Állat és Növénykertet, ill a Tápiószentmártoni Attila dombot és a Kincsem lovas parkot... Ezek a helyek mind 5-25km távon belül vannak, tehát max. bő 10 perces motorozással elérhetőek.

A szeszes és szesmentes italokról mindenki saját beszerzésben gondolkodjon. A több napra érkezők is a további étkezések alapanyagait a helyi kis és "nagy" boltokban tudják beszerezni (szombaton és vasárnap is).
A a 4-s út felől érkezők Cegléden,a 31-32-s utak felől pedig Jászberényben tudnak nagyobb volumenű bevásárlást(Tesco,Lidl,Aldi...) eszközölni.
Igény alapján péntektől szinte folyamatosan lehet nyársalni,tárcsában sütögetni - márha lesz aki időnként tesz a tűzre...A hozott kajáknak,és italoknak, be lesz üzemelve egy hűtő/fagyasztó, így létszám függvényében megoldható a "hűvösen" tartás.És egy pb tűzhely is csatasorba lesz állítva a gyors kajakészítés végett.

No! Akkor ennyi lenne a Party jó idő esetére.Roszz időre nem tervezünk. Esőnap nincs! Ha ennek ellenére mégis esik, akkor is ugyan ezt csináljuk.
Csak esőruhában...

Aki esetleg még nem járt itt: Tápiószele, Tulipán u. 15 szám alá kellene navigálódni.Cegléd felől érkezőknek Szelére érkezéskor jobbra a második utcába -Ibolya út- majd abból ismét a második utca balra a Tulipán u. Nagykáta ill 31-32 út felől érkezőknek végig a városon a fő úton, át a Tápió hídján, majd a balra lévő kétszintes sárga épületnél -Mediterrán pékség - balra a Szolnoki útra, ahonna jobbra, a második útca a célutca.

Feliratkozás a szokásos. Kik? Hányan?Mikor jönnétek? Meddig maradnátok? Hány adag pörit ennétek szombaton?
Kérnék mindenkit -aki jönne -, hogy legkésőbb 10-ig, ha lehet iratkozzon fel,hogy maradjon még időm a létszám függvényében korrigálni a kajával kapcsolatos bevásárlásokat.

1.)csiGABIga, 2fő, péntek-vasárnap, 2 adag
2.)
"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

oborzilió2016. júl. 29. 06:58 | Válasz | #10260 
Hát akkor indulás,remélem nem ázunk meg.

 © jasa2016. júl. 28. 23:52 | Válasz | #10259 
Igazán sajnáljuk, hogy nem találkozhatunk
Ilusnak jobbulást kívánunk !
Az idő igaz, és eldönti hogy mi nem az. (Petőfi Sándor)

 © koko1402016. júl. 28. 16:47 | Válasz | #10258 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
10. csiGABIga-F.B.Ilus 29-30 egy éjszaka,kétkerekű sátor :)
11. Feco Közösségi szállás,péntek szombat éjszaka, három fő! Talán egyedül el tudok menni csütörtökön délután.... 50%
12. Jasa (péntek délutántól vasárnap hajnalig) naná hogy sátor !
13. Mozsó, Szombat délután érkezem 1 éjszakát sátorba töltenék.
14. Koko 1 fő,remélem,hogy már péntek délutántól(a főnökömtől függ),vasárnapig,sátor
15. Kocsis Laci csak szombat.
16. Koko140 csak szombat.

csiGABIga2016. júl. 28. 11:03 | Válasz | #10257 
Tamás!
Nekem muszáj vinnem Ilust! Tényleg eltemet, ha itt hagyom...
De most már sajna biztos le kell mondani az EIT-t. Igaz, hogy elfelejtették - és ezt most szó szerint értsétek - elvinni az előjegyzett MR-re, ma délután kiadja a kórház Ilust.Sajna nem érzi úgy magát, hogy el merjünk indulni, így maradunk itthon.
Úgyhogy Karesz!
Ha meggondolod magad, így egy moci itt is van kölcsönbe... Bár most ne gyere érte,mert épp olyan vihar van, hogy nem vagyok biztos benne, hogy megmarad a tetőnk...
"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

 © Karcsi2016. júl. 28. 10:16 | Válasz | #10256 
Aranyos vagy, köszönöm, de majd mesélek, ha minden rendben lesz....nagyon tanulságos...
"Magyar Égen Magyar Isten, Motorosnak Párja nincsen"

Gyuresz2016. júl. 27. 21:50 | Válasz | #10255 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
10. csiGABIga-F.B.Ilus 29-30 egy éjszaka,kétkerekű sátor :)
11. Feco Közösségi szállás,péntek szombat éjszaka, három fő! Talán egyedül el tudok menni csütörtökön délután.... 50%
12. Jasa (péntek délutántól vasárnap hajnalig) naná hogy sátor !
13. Mozsó, Szombat délután érkezem 1 éjszakát sátorba töltenék.
14. Koko 1 fő,remélem,hogy már péntek délutántól(a főnökömtől függ),vasárnapig,sátor
15. Anita, Gyuresz, szombat 12 körül érkezünk, sátor valahol a vadonban.
A tapasztalat olyasvalami, amihez csak közvetlenül azután jut az ember, hogy szüksége lett volna rá.

 © Herold2016. júl. 27. 21:28 | Válasz | #10254 
Majdnem félúton tudok kölcsönözni egy motort. Ha gondolod...
Ha minden kötél szakad, az akasztástól sem kell félni...

Feco2016. júl. 27. 19:06 | Válasz | #10253 
Sajnos tudom milyen az egészségügy... Még a boríték sem mindegy milyen vastag...
Motor után,első a család legyen!

tamas2016. júl. 27. 17:24 | Válasz | #10252 
Aótóóó...?
Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

 © Karcsi2016. júl. 27. 16:44 | Válasz | #10251 
Én is egyedül mennék, csak q.....va hosszú lenne az út gyalog...
"Magyar Égen Magyar Isten, Motorosnak Párja nincsen"

 © Karcsi2016. júl. 27. 16:31 | Válasz | #10250 
Jó nektek.....
"Magyar Égen Magyar Isten, Motorosnak Párja nincsen"

tamas2016. júl. 27. 15:43 | Válasz | #10249 
Én is Kata nélkül megyek...
Hidd el, nem öl meg!😄
Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

csiGABIga2016. júl. 27. 11:06 | Válasz | #10248 
Fecó, ez nem sörös ez borítékos verzió. De nálam rossz lóra tettek.
Tamás, köszi, majd átadom.
Ilus nélkül elmennék, az felérne egy halálos ítélettel számomra...
"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

 © satyapapa2016. júl. 27. 07:35 | Válasz | #10247 
Akik szombaton mennek az E.I.T-re Pest felől.
Van találka időpont és helyszín? Hol lehet csatlakozni? Útvonal?
06304373303-vagyok elérhetö

tamas2016. júl. 26. 22:26 | Válasz | #10246 
Ilusnak jobbulást!
Gyere, majd főzünk Rád!
Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

Feco2016. júl. 26. 19:31 | Válasz | #10245 
Sörrel vesztegesd meg őket! Úgy szokás!!
Motor után,első a család legyen!

csiGABIga2016. júl. 26. 18:44 | Válasz | #10244 
Sutyi!

Nem húzom még le magunkat, de sajna nagyon úgy néz ki, hogy nem fogunk tudni elmenni az EIT-re. :(
Ilus múlt héten bevonult a kórházba egy tervezett"nyagyszervízre", de úgy tűnik lassúak a szerelők... :( :)
"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

 © Koko2016. júl. 19. 13:37 | Válasz | #10243 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
10. csiGABIga-F.B.Ilus 29-30 egy éjszaka,kétkerekű sátor :)
11. Feco Közösségi szállás,péntek szombat éjszaka, három fő! Talán egyedül el tudok menni csütörtökön délután.... 50%
12. Jasa (péntek délutántól vasárnap hajnalig) naná hogy sátor !
13. Mozsó, Szombat délután érkezem 1 éjszakát sátorba töltenék.
14. Koko 1 fő,remélem,hogy már péntek délutántól(a főnökömtől függ),vasárnapig,sátor
Adj Istenem türelmet,de azonnal!

oborzilió2016. júl. 18. 21:24 | Válasz | #10242 
Oké, bejött köszönöm,Minden klappol!

Ifj. Posta Sándor2016. júl. 18. 21:17 | Válasz | #10241 
Szia Attila!

Mentsd le a gépedre és onnan nyisd meg. Úgy megy.
"Direct download" gomb.
Adminisztrátor, Fórum moderátor.
e-mail: psutyika@gmail.com

oborzilió2016. júl. 18. 20:55 | Válasz | #10240 
Sutyika!!! Nem tudom megnyitni a dropboxot!!!

Ifj. Posta Sándor2016. júl. 17. 20:40 | Válasz | #10239 
Kedves Barátaim!

Az E.I.T.-re vonatkozó szobafoglalások, napok és éjszakák valamint árak, a jelenlegi állapot szerint a lentebb látható táblázatban vannak összeszedve.
Megkérek mindenkit, hogy ellenőrizzétek, hogy minden rendben van e. Ha valakinél nem stimmel valami kérem jelezze egyből.

E.I.T. 2016 foglalások
Adminisztrátor, Fórum moderátor.
e-mail: psutyika@gmail.com

trans852016. júl. 14. 21:50 | Válasz | #10237 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
10. csiGABIga-F.B.Ilus 29-30 egy éjszaka,kétkerekű sátor :)
11. Feco Közösségi szállás,péntek szombat éjszaka, három fő! Talán egyedül el tudok menni csütörtökön délután.... 50%
12. Jasa (péntek délutántól vasárnap hajnalig) naná hogy sátor !
13. Mozsó, Szombat délután érkezem 1 éjszakát sátorba töltenék.

 © Karcsi2016. júl. 14. 19:58 | Válasz | #10236 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
10. csiGABIga-F.B.Ilus 29-30 egy éjszaka,kétkerekű sátor :)
11. Feco Közösségi szállás,péntek szombat éjszaka, három fő! Talán egyedül el tudok menni csütörtökön délután.... 50%
12. Jasa (péntek délutántól vasárnap hajnalig) naná hogy sátor !
13.
"Magyar Égen Magyar Isten, Motorosnak Párja nincsen"

 © Karcsi2016. júl. 13. 15:41 | Válasz | #10235 

13. Karcsi Közösségi szállás, szombat.
"Magyar Égen Magyar Isten, Motorosnak Párja nincsen"

 © jasa2016. júl. 12. 21:37 | Válasz | #10234 
Hétfő óta bükfürdői "kiküldetésben" vagyok. Látom a szavazás egyértelmű volt (egyébként nem vagyok meglepve tőle, smájli nélkül) a többit meg majd a helyszínen meglátjuk. Gyertek !

Az idő igaz, és eldönti hogy mi nem az. (Petőfi Sándor)

 © Karcsi2016. júl. 12. 11:22 | Válasz | #10233 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
10. csiGABIga-F.B.Ilus 29-30 egy éjszaka,kétkerekű sátor :)
11. Feco Közösségi szállás,péntek szombat éjszaka, három fő! Talán egyedül el tudok menni csütörtökön délután.... 50%
12. Jasa (péntek délutántól vasárnap hajnalig) naná hogy sátor !
13. Karcsi Közösségi szállás, péntek, szombat.( lehet, hogy csütörtökön, érkezem!!!)
"Magyar Égen Magyar Isten, Motorosnak Párja nincsen"

 © Dunai Krisztián2016. júl. 08. 19:02 | Válasz | #10232 
EIT. 2016.07.28-31.
közvéleménykutatás a programváltozatokról (részletes ismertetés és fontos információk a Clubtalálkozók eseméynaptára rovatban !)

A.változat (Tihany és balatoni csobbanás)
1. Klau és Sutyi
2. Oborzilió + Ircsi
3. Topi,kis Topi full pancsi
4. Duncsó és Marcsi
5.

B.változat (bakonyi kanyargás)
1.
2.
3.

C.változat (Veszprém - vár és Állatkert)
1.
2.
3.

D.változat (Veszprém és Herend)
1.
2.
3.
Csak a puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot !
Soha ne menj gyorsabban,mint ahogy az őrangyalod repülni tud!

TopJoe2016. júl. 07. 11:46 | Válasz | #10231 
EIT. 2016.07.28-31.
közvéleménykutatás a programváltozatokról (részletes ismertetés és fontos információk a Clubtalálkozók eseméynaptára rovatban !)

A.változat (Tihany és balatoni csobbanás)
1. Klau és Sutyi
2. Oborzilió + Ircsi
3. Topi,kis Topi full pancsi
4.

B.változat (bakonyi kanyargás)
1.
2.
3.

C.változat (Veszprém - vár és Állatkert)
1.
2.
3.

D.változat (Veszprém és Herend)
1.
2.
3.
Csak a puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot !

oborzilió2016. júl. 06. 17:06 | Válasz | #10230 
EIT. 2016.07.28-31.
közvéleménykutatás a programváltozatokról (részletes ismertetés és fontos információk a Clubtalálkozók eseméynaptára rovatban !)

A.változat (Tihany és balatoni csobbanás)
1. Klau és Sutyi
2. Oborzilió + Ircsi
3.
B.változat (bakonyi kanyargás)
1.
2.
3.
C.változat (Veszprém - vár és Állatkert)
1.
2.
3.
D.változat (Veszprém és Herend)
1.
2.
3

Ifj. Posta Sándor2016. júl. 06. 15:40 | Válasz | #10229 
EIT. 2016.07.28-31.
közvéleménykutatás a programváltozatokról (részletes ismertetés és fontos információk a Clubtalálkozók eseméynaptára rovatban !)

A.változat (Tihany és balatoni csobbanás)
1. Klau és Sutyi
2.
3.
B.változat (bakonyi kanyargás)
1.
2.
3.
C.változat (Veszprém - vár és Állatkert)
1.
2.
3.
D.változat (Veszprém és Herend)
1.
2.
3.
Adminisztrátor, Fórum moderátor.
e-mail: psutyika@gmail.com

 © jasa2016. júl. 06. 15:07 | Válasz | #10228 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
10. csiGABIga-F.B.Ilus 29-30 egy éjszaka,kétkerekű sátor :)
11. Feco Közösségi szállás,péntek szombat éjszaka, három fő! Talán egyedül el tudok menni csütörtökön délután.... 50%
12. Jasa (péntek délutántól vasárnap hajnalig) naná hogy sátor !
Az idő igaz, és eldönti hogy mi nem az. (Petőfi Sándor)

 © jasa2016. júl. 06. 15:04 | Válasz | #10227 
EIT. 2016.07.28-31.
közvéleménykutatás a programváltozatokról (részletes ismertetés és fontos információk a Clubtalálkozók eseméynaptára rovatban !)

A.változat (Tihany és balatoni csobbanás)
1.
2.
3.
B.változat (bakonyi kanyargás)
1.
2.
3.
C.változat (Veszprém - vár és Állatkert)
1.
2.
3.
D.változat (Veszprém és Herend)
1.
2.
3.
Az idő igaz, és eldönti hogy mi nem az. (Petőfi Sándor)

Feco2016. júl. 04. 21:34 | Válasz | #10226 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
10. csiGABIga-F.B.Ilus 29-30 egy éjszaka,kétkerekű sátor :)
11. Feco Közösségi szállás,péntek szombat éjszaka, három fő! Talán egyedül el tudok menni csütörtökön délután.... 50%
Motor után,első a család legyen!

csiGABIga2016. júl. 04. 14:26 | Válasz | #10225 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
10. csiGABIga-F.B.Ilus 29-30 egy éjszaka,kétkerekű sátor :)
"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

TopJoe2016. júl. 02. 02:43 | Válasz | #10224 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szombat, Vasárnap
9. Topi-kis Topi 30-31. egy éjszaka, sátor
Csak a puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot !

Feco2016. júl. 01. 21:08 | Válasz | #10223 
Részemről pénteken biztosan megyek, az öcsémre és a haverjára várok ... nyilatkozzanak!!!
Motor után,első a család legyen!

Coller úr2016. jún. 30. 20:20 | Válasz | #10222 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :) Szomat, Vasárnap
"Tudod mennyit érsz?
Amennyit megteszel másokért önzetlenül."

Coller úr2016. jún. 30. 20:19 | Válasz | #10221 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.
8. Coller, Réka 1 éjszaka, 2 ágyas szoba, vagy bármi. Mi ketten mégis tudunk jönni :)
"Tudod mennyit érsz?
Amennyit megteszel másokért önzetlenül."

oborzilió2016. jún. 30. 17:19 | Válasz | #10220 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)
7.Oborzilió+Ircsi 2fő 29-31-ig 2 éjszaka 2 ágyas szoba.

 © kalo józsef2016. jún. 30. 16:17 | Válasz | #10219 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Kalo József,Móni,Zsófi,Moncsi,4 fő,28-31-ig,3 éjszaka 4 ágyas szoba(vagy 3 ágyas +1 közösségi, vagy valami)

Coller úr2016. jún. 30. 13:45 | Válasz | #10218 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba

"Tudod mennyit érsz?
Amennyit megteszel másokért önzetlenül."

Coller úr2016. jún. 30. 13:32 | Válasz | #10217 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
6. Coller, Ildikó, Réka, 1 éjszaka (szombat, vasárnap), 3 ágyas szoba (végső megoldásként 2 ágyas is jó)
"Tudod mennyit érsz?
Amennyit megteszel másokért önzetlenül."

Andris2016. jún. 30. 13:14 | Válasz | #10216 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, illetve ZsViktor és Nórika, 4 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 6 ágyas szoba
A dzsungelben minden ehető. Te is.

Andris2016. jún. 30. 13:12 | Válasz | #10215 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
5. Andris és Orsi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba
A dzsungelben minden ehető. Te is.

 © jasa2016. jún. 30. 12:56 | Válasz | #10214 
Halihó ! Egy kis türelmet kérek (majd ki fog derülni, hogy miért)legkésőbb vasárnap estig felteszem a programtervezetet, remélem nem fogtok csalódni.
(időjárás-ügyben nem vagyok illetékes, a Wudu-esőtáncot Sutyi járja )
Az idő igaz, és eldönti hogy mi nem az. (Petőfi Sándor)

tamas2016. jún. 30. 11:51 | Válasz | #10213 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
4. Tamás és Kata 2 fő, péntek-szombat 2 ágyas
Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

 © Dunai Krisztián2016. jún. 30. 10:55 | Válasz | #10212 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla és Zsuzsi , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
3. Duncsó és Marcsi, 2 fő, 29-31-ig, 2 éjszaka, 2 ágyas szoba.
Soha ne menj gyorsabban,mint ahogy az őrangyalod repülni tud!

Ifj. Posta Sándor2016. jún. 30. 10:48 | Válasz | #10211 
E.I.T. 2016.07.28-31. A pár 2-3 ágyas érkezési sorrendben foglalódik. Kérek mindenkit, hogy a paramétereket az első sor mintájára vigye tovább.

1. Klau és Sutyi, 2 fő, 28-31-ig, 3 éjszaka, 2 ágyas szoba.
2. Juhász Béla , 2 fő, 29-30-ig, 1 éjszaka, 2 ágyas szoba.
Adminisztrátor, Fórum moderátor.
e-mail: psutyika@gmail.com

Ifj. Posta Sándor2016. jún. 30. 10:39 | Válasz | #10210 
Kedves Motoros Barátaim!
Ismét elérkezett egy újabb E.I.T.
Időpontja: (2016.07. 28-31.)

Érkezés a tavalyi évhez hasonlóan már 28.-án (csütörtökön) lehetséges.
Az imént egyeztettem az Erdei Iskola vezetőjével, hogy a szállásunk rendben van és várnak minket.
Elhelyezés a korábbi évekhez hasonlóan az Erdészházban és a hátsó tanépületben fog megvalósulni. A nagy iskolaépület idén is foglalt lesz. Ha esetleg marad ott is szabad szoba és a másik csoportot ez nem zavarja elképzelhető, hogy ott is páran meg tudunk szállni. De egyenlőre ez még csak elmélet tehát kezeljük úgy, hogy nincs. Próbáltam ezt az épületet idén is megcsípni magunknak (esetleges helyhiány megoldása céljából), de sajnos ez már idén is korábban le volt foglalva.
Kérek mindenkit, hogy aki jönni szeretne a feliratkozásokat kezdje meg, mivel a helyek elosztása és mennyisége meglehetősen korlátozott. Bár aki volt itt az már tudja úgyis, hogy mi a szitu. Ha a helyzet úgy kívánja tudunk fiú és lány szakaszokat csinálni a 6 ágyas szobákban.
Az erdészházban 2db 3 ágyas és 2 db 6 ágyas szoba van. A tanépületben van továbbá 1db 2 ágyas és 1 db 6 ágyas szoba valamint egy közösségi helység, amit be tudnak nekünk pótágyazni kinyitható ágyakkal. Ott kb további 10 fő tud aludni összezárva. Ezen felül pedig sátrazó hely minden mennyiségben. A programot egyeztetem Jasával és igyekszek minél előbb felrakni ide.

Az árak az előző évihez képest úgy tudom idén is 100 Ft-al emelkedtek. Az aktuális árlistát lentebb láthatjátok. A sátrazás abban nincs benne, de azt külön megkérdeztem és idén is 1000 Ft/Fő/Éjszaka.

Idén is az E.I.T. ideje alatt lesz megrendezve a környéket igen csak megmozgató Völgy napok.

Aktuális Árlista
Adminisztrátor, Fórum moderátor.
e-mail: psutyika@gmail.com

 © Pazo2016. jún. 25. 06:20 | Válasz | #10209 
Jól van, ott talizunk!
tel.sz: 06 30 445 85 96

csiGABIga2016. jún. 25. 05:26 | Válasz | #10208 
Pazo!
Úgy látom, mi is csak ketten leszünk Tytivel. Legkésőbb 9:30-ra ott leszünk a hatvani szokott helyen, a körforgalomnál lévő benzinkúton...
"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

 © Mr. Majesty2016. jún. 23. 21:23 | Válasz | #10207 
Ha valakinek plusz csomagja lenne, ami EGY UTAS, én kocsival megyek, elviszem neki....
Az őrangyalod kísérjen utadon, bármerre is jársz....

 © orbán árpád2016. jún. 23. 20:46 | Válasz | #10206 
Eger Kőbevésett 2016.VI. 24-25-26.

1. Tamás és Kata (itthon alszunk) Babgulyás 2 adag, kisvonat 2fő, Vár: 2 fő.
2. Andris és Orsi, pénteki érkezés, kétágyas szoba, Babgulyás 2 főre, Kisvonat: 2fő, Vár: 2fő.
3.Duncsó és Marcsi,pénteki érkezés,2 ágyas szoba 3 éjszaka,Babgulyás 2 fő,Kisvonat 2 fő,Vár 2 fő.
4. Klau és Sutyi, pénteki érkezés, 2 ágyas szoba, 2 babgulás, 2 kisvonat, 2 várlátogatás, örök hála.
5. Grísa, Mocsi, Márk, szombati érkezés,nem kérünk szállást,3 fő kisvonat, 3 fő várlátogatás.
6. Miki és Kata, szombati érkezés, 2 ágyas szoba, 1 adag babgulyás, 2 fő kisvonat, 2 fő várlátogatás.
7. Coller, pénteki érkezés(2 éjszaka), közösségi sz., bab, vonat, vár,
8. Gyuresz, pénteki érkezés (2 éjszaka),közösségi szállás, babgulyás, kisvonat, várlátogatás
9. Mr Majesty és Macskínó (1 éjszaka) szombati érkezés, főépületi szoba 2 személyre (ha lehet 1 emeleten), babgulyás 2fő, kisvonat 2fő.
10. Topiék,szombati érkezés 2.ágyas szoba, 2 babgulyás, 2 fő vonat, 2 várlátogatás.
11. Feco: Az öcsém és a haverom, tehát három fó... Tömegszállás, érkezés péntek,kaja, vonat, vár... mindenkinek.
12. ZsViktor, pénteki érkezés, 2fő, kétágyas szoba, babgulyás 2 főre, kisvonat: 2fő, Vár: 2fő
13. Koko140+1fő szombati črkezčs. 1fő babgulyŕs, 2fő kisvonat, 2fő vŕrlŕtogatŕs 2 ŕgyas szoba.
14. Kocsis Laci +1fő. Szombati črkezčs. 2 ŕgyas szoba, babgulyŕs 2fő, vonat 2fő ,vŕr 2fő
15.Pazo-szombat, két ágyas sz., bab, vonat, vár.
16. Kiss Robi és Gyöngyi kétágyas szoba, pénteki érlezés, 2 éjszaka, kisvonat 2 fő, babgulyás 1fő.
17. Kalo József + 2fő babgulyás,vonatozás
18. Kalo Zsófia csak babgulyás
19.Papp Laci és Andris 2 babgulyás
20. Tyti, szombat délelőtt érkezés,este távozás , 1 adag babgulyás
21. Kínál Laci szombati érkezés, babgulyás, kisvonat, vár, közösségi szállás.
22. Majaman Szombati érkezés,Nem kérek babgulyást,kisvonat,várlátogatás
23. csiGABIga+F.B.Ilus, szombat megyünk-jövünk,babgulyás
24. Medvede szombaton jövök-megyek, babgulyás
25. Zoli +1fö Szombat megyünk-jövünk 2 adag babgulyŕs
26. Gejza s Aranka. Babgulas 2 főre, na me vonat, s kituggya...
27. Orbán Árpád és Ildikó két éjszaka + 2 kaja +kisvonat 2 fő +várlátogatás 2 fő
28.
29.

 © Pazo2016. jún. 23. 20:37 | Válasz | #10205 
Ok!
tel.sz: 06 30 445 85 96

 © zoli2016. jún. 23. 20:12 | Válasz | #10204 
Sziasztok! Mi ott leszünk Gödöllön a fent emlitett idöpontban.

 © Pazo2016. jún. 23. 15:28 | Válasz | #10203 
Helló mindenki! Aki az egri talira szombaton jön Pest felől, annak találkozó a gödöllői művelődési ház parkolójában, 8-kor, indulás tovább 8 30-kor. Szeged felől érkezőkkel a Hatvan utáni mol kúton tudunk találkozni olyan 9 30 óra körül. Legyetek szívesek jelezni, hogy ki hova jönne.
tel.sz: 06 30 445 85 96

tamas2016. jún. 23. 09:54 | Válasz | #10202 
Helyes a meglátásod!
11-re szeretnénk mi is Gyöngyösre érni és ha mindenki ott van, indulunk is Egerbe rögvest.
Legkésőbb 11:30'-kor.
Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

csiGABIga2016. jún. 23. 09:27 | Válasz | #10201 
Hölgyek, Urak, Mindenki!!!

Szokásokhoz híven, szombat reggeli, Egerbe történő kiruccanás alkalmából jelzem, hogy aki a mi irányunkból - azaz Tápiószele felől - kívánja megközelíteni a "Kőbevésett" helyszínét, természetesen ahogy eddig is, vendégem egy KV-ra és Egerig egy közös motorozásra...
Szeléről az utunk -Farmos-Jászberény útvonalon - Hatvanba vezet - ahova természetesen még soha nem értünk oda időre :) . Ott csatlakoznánk a Pest felől érkezőkhöz. (Alternatív útvonal Jászberénytől a 31-n Heves felé.)

Mivel még nem látom, hogy szerveződne a hatvani "gyülekezés" ,így egyenlőre én sem tudok időpontot írni a tőlünk való indulásra.Gyöngyösre 11 óra körüli érkezés van irányadónak feltüntetve, ezért szerintem a legkésőbbi 9 órás indulást valószínűsítem Tápiószeléről.
Aki nem akar egyedül motorozni és az útvonalába beleférünk, az jelezze, hogy tudjam mennyi KV-t kell Ilusnak főzni... :)

1.csiGABIga
2.Tyti
3.
"Ne felejtsük el, hogy amikor seggbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk!"

tamas2016. jún. 21. 23:18 | Válasz | #10200 
Egri Kőbevésett 2016.VI.24-25-26.

1. Tamás és Kata (itthon alszunk) Babgulyás 2 adag, kisvonat 2fő, Vár: 2 fő.
2. Andris és Orsi, pénteki érkezés, kétágyas szoba, Babgulyás 2 főre, Kisvonat: 2fő, Vár: 2fő.
3.Duncsó és Marcsi,pénteki érkezés,2 ágyas szoba 3 éjszaka,Babgulyás 2 fő,Kisvonat 2 fő,Vár 2 fő.
4. Klau és Sutyi, pénteki érkezés, 2 ágyas szoba, 2 babgulás, 2 kisvonat, 2 várlátogatás, örök hála.
5. Grísa, Mocsi, Márk, szombati érkezés,nem kérünk szállást,3 fő kisvonat, 3 fő várlátogatás.
6. Miki és Kata, szombati érkezés, 2 ágyas szoba, 1 adag babgulyás, 2 fő kisvonat, 2 fő várlátogatás.
7. Coller, pénteki érkezés(2 éjszaka), közösségi sz., bab, vonat, vár,
8. Gyuresz, pénteki érkezés (2 éjszaka),közösségi szállás, babgulyás, kisvonat, várlátogatás
9. Mr Majesty és Macskínó (1 éjszaka) szombati érkezés, főépületi szoba 2 személyre (ha lehet 1 emeleten), babgulyás 2fő, kisvonat 2fő.
10. Topiék,szombati érkezés 2.ágyas szoba, 2 babgulyás, 2 fő vonat, 2 várlátogatás.
11. Feco: Az öcsém és a haverom, tehát három fó... Tömegszállás, érkezés péntek,kaja, vonat, vár... mindenkinek.
12. ZsViktor, pénteki érkezés, 2fő, kétágyas szoba, babgulyás 2 főre, kisvonat: 2fő, Vár: 2fő
13. Koko140+1fő szombati črkezčs. 1fő babgulyŕs, 2fő kisvonat, 2fő vŕrlŕtogatŕs 2 ŕgyas szoba.
14. Kocsis Laci +1fő. Szombati črkezčs. 2 ŕgyas szoba, babgulyŕs 2fő, vonat 2fő ,vŕr 2fő
15.Pazo-szombat, két ágyas sz., bab, vonat, vár.
16. Kiss Robi és Gyöngyi kétágyas szoba, pénteki érlezés, 2 éjszaka, kisvonat 2 fő, babgulyás 1fő.
17. Kalo József + 2fő babgulyás,vonatozás
18. Kalo Zsófia csak babgulyás
19.Papp Laci és Andris 2 babgulyás
20. Tyti, szombat délelőtt érkezés,este távozás , 1 adag babgulyás
21. Kínál Laci szombati érkezés, babgulyás, kisvonat, vár, közösségi szállás.
22. Majaman Szombati érkezés,Nem kérek babgulyást,kisvonat,várlátogatás
23. csiGABIga+F.B.Ilus, szombat megyünk-jövünk,babgulyás
24. Medvede szombaton jövök-megyek, babgulyás
25. Zoli +1fö Szombat megyünk-jövünk 2 adag babgulyŕs
26. Gejza s Aranka. Babgulas 2 főre, na me vonat, s kituggya...
Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

 © zoli2016. jún. 21. 17:50 | Válasz | #10199 

25. Zoli +1fö Szombat megyünk-jövünk 2 adag babgulyàs

 © Medvede2016. jún. 21. 09:07 | Válasz | #10198 

25.
26.
27.

A legizgalmasabb egyenes, a kanyar...

csiGABIga2016. jún. 21. 08:24 | Válasz | #10197 

Majaman2016. jún. 20. 14:28 | Válasz | #10196 

23.

tamas2016. jún. 19. 21:09 | Válasz | #10195 

22.
23.

Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

Fáy Tibor2016. jún. 18. 20:23 | Válasz | #10194 

21.
22.

Tyti

Papp László2016. jún. 18. 20:21 | Válasz | #10193 

19. Papp Laci és Andris 2 babgulyás, 2 vonatozás
20.
21.
Széles utat, minden motorosnak!
Honda V30 Magna V4 (1985)

GRISA2016. jún. 15. 06:12 | Válasz | #10192 

19.
20.
21.
22.

 © kalo józsef2016. jún. 14. 18:34 | Válasz | #10191 
1. Tamás és Kata (itthon alszunk) Babgulyás 2 adag, kisvonat 2fő, Vár: 2 fő.
2. Andris és Orsi, pénteki érkezés, kétágyas szoba, Babgulyás 2 főre, Kisvonat: 2fő, Vár: 2fő.
3.Duncsó és Marcsi,pénteki érkezés,2 ágyas szoba 3 éjszaka,Babgulyás 2 fő,Kisvonat 2 fő,Vár 2 fő.
4. Klau és Sutyi, pénteki érkezés, 2 ágyas szoba, 2 babgulás, 2 kisvonat, 2 várlátogatás, örök hála.
5. Grísa, Mocsi, Márk, szombati érkezés, 3 ágyas szoba,3 fő kisvonat, 3 fő várlátogatás.

tamas2016. jún. 14. 17:01 | Válasz | #10190 
Egri Kőbevésett 2016.VI.24-25-26.

Igyekezzetek feliratkozni, fogy az idő!

Kérlek benneteket, írjatok fel hány éjszakára jöttök (p-sz.) kétágyas, vagy közösségi szállás.
Kértek-e szombatra közösségi kosztot (babgulyás)mert ez még nem volt, illetve kisvonatra van-e igény.
Babgulyás ~1000 ft/fő, kisvonat 1000ft/fő Várlátogatás profi idegenvezetővel (2órás program!) ~1000ft/fő.

17.
18.

Fórum moderátor - Yamaha Majesty Club elnök
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni és felismered a rosszat s a jót..."

 © koko1402016. jún. 11. 02:52 | Válasz | #10189 
KOKÒ140-MÒDOSÌTÀS!!!

2016.6.24-25-26. Egri kőbevésett

1. Tamás és Kata (itthon alszunk) Babgulyás 2 adag, kisvonat 2fő, Vár: 2 fő.
2. Andris és Orsi, pénteki érkezés, kétágyas szoba, Babgulyás 2 főre, Kisvonat: 2fő, Vár: 2fő.
3.Duncsó és Marcsi,pénteki érkezés,2 ágyas szoba 3 éjszaka,Babgulyás 2 fő,Kisvonat 2 fő,Vár 2 fő.
4. Klau és Sutyi, pénteki érkezés, 2 ágyas szoba, 2 babgulás, 2 kisvonat, 2 várlátogatás, örök hála.
5. Grísa, Mocsi, Márk, szombati érkezés, 3 ágyas szoba,3 fő kisvonat, 3 fő várlátogatás.
6. Miki és Kata, szombati érkezés, 2 ágyas szoba, 1 adag babgulyás, 2 fő kisvonat, 2 fő várlátogatás.
7. Coller, pénteki érkezés(2 éjszaka), közösségi sz., bab, vonat, vár,
8. Gyuresz, pénteki érkezés (2 éjszaka),közösségi szállás, babgulyás, kisvonat, várlátogatás
9. Mr Majesty és Macskínó (1 éjszaka) szombati érkezés, főépületi szoba 2 személyre (ha lehet 1 emeleten), babgulyás 2fő, kisvonat 2fő.
10. Topiék,szombati érkezés 2.ágyas szoba, 2 babgulyás, 2 fő vonat, 2 várlátogatás.
11. Feco: Az öcsém és a haverom, tehát három fó... Tömegszállás, érkezés péntek,kaja, vonat, vár... mindenkinek.
12. ZsViktor, pénteki érkezés, 2fő, kétágyas szoba, babgulyás 2 főre, kisvonat: 2fő, Vár: 2fő
13. Koko140+1fő szombati èrkezès. 1fő babgulyàs, 2fő kisvonat, 2fő vàrlàtogatàs 2 àgyas szoba.
14. Kocsis Laci +1fő. Szombati èrkezès. 2 àgyas szoba, babgulyàs 2fő, vonat 2fő ,vàr 2fő
15.Pazo-szombat, két ágyas sz., bab, vonat, vár

 © Pazo2016. jún. 10. 20:41 | Válasz | #10188 
Itt az idő.
Azt hiszem még nem késő elkezdeni a feliratkozást.
Kérlek benneteket, írjatok fel hány éjszakára jöttök (p-sz.) kétágyas, vagy közösségi szállás.
Kértek-e szombatra közösségi kosztot (babgulyás)mert ez még nem volt, illetve kisvonatra van-e igény.
Babgulyás ~1000 ft/fő, kisvonat 1000ft/fő Várlátogatás profi idegenvezetővel (2órás program!) ~1000ft/fő.

2016.6.24-25-26. Egri kőbevésett

1. Tamás és Kata (itthon alszunk) Babgulyás 2 adag, kisvonat 2fő, Vár: 2 fő.
2. Andris és Orsi, pénteki érkezés, kétágyas szoba, Babgulyás 2 főre, Kisvonat: 2fő, Vár: 2fő.
3.Duncsó és Marcsi,pénteki érkezés,2 ágyas szoba 3 éjszaka,Babgulyás 2 fő,Kisvonat 2 fő,Vár 2 fő.
4. Klau és Sutyi, pénteki érkezés, 2 ágyas szoba, 2 babgulás, 2 kisvonat, 2 várlátogatás, örök hála.
5. Grísa, Mocsi, Márk, szombati érkezés, 3 ágyas szoba,3 fő kisvonat, 3 fő várlátogatás.
6. Miki és Kata, szombati érkezés, 2 ágyas szoba, 1 adag babgulyás, 2 fő kisvonat, 2 fő várlátogatás.
7. Coller, pénteki érkezés(2 éjszaka), közösségi sz., bab, vonat, vár,
8. Gyuresz, pénteki érkezés (2 éjszaka),közösségi szállás, babgulyás, kisvonat, várlátogatás
9. Mr Majesty és Macskínó (1 éjszaka) szombati érkezés, főépületi szoba 2 személyre (ha lehet 1 emeleten), babgulyás 2fő, kisvonat 2fő.
10. Topiék,szombati érkezés 2.ágyas szoba, 2 babgulyás, 2 fő vonat, 2 várlátogatás.
11. Feco: Az öcsém és a haverom, tehát három fó... Tömegszállás, érkezés péntek,kaja, vonat, vár... mindenkinek.
12. ZsViktor, pénteki érkezés, 2fő, kétágyas szoba, babgulyás 2 főre, kisvonat: 2fő, Vár: 2fő
13. Koko140 szombati èrkezès.+ 2fő lehetsèges, hogy a nővèremèk ketten de ezt pontosìtom. Ha ok akkor 3fő babgulyàs, 3fő kisvonat, 3fő vàrlàtogatàs 3 àgyas szoba.Ha nem ok akkor mindenből 1fő.
14. Kocsis Laci +1fő. Szombati èrkezès. 2 àgyas szoba, babgulyàs 2fő, vonat 2fő ,vàr 2fő
15.Pazo-szombat, két ágyas sz., bab, vonat, vár
tel.sz: 06 30 445 85 96

 © koko1402016. jún. 10. 01:43 | Válasz | #10187 

ZsViktor2016. jún. 09. 21:27 | Válasz | #10186 

12. ZsViktor, pénteki érkezés, 2fő, kétágyas szoba, babgulyás 2 főre, kisvonat: 2fő, Vár: 2fő.
Adminisztrátor, fórum moderátor

Feco2016. jún. 09. 19:58 | Válasz | #10185 
Itt az idő.
Azt hiszem még nem késő elkezdeni a feliratkozást.
Kérlek benneteket, írjatok fel hány éjszakára jöttök (p-sz.) kétágyas, vagy közösségi szállás.
Kértek-e szombatra közösségi kosztot (babgulyás)mert ez még nem volt, illetve kisvonatra van-e igény.
Babgulyás ~1000 ft/fő, kisvonat 1000ft/fő Várlátogatás profi idegenvezetővel (2órás program!) ~1000ft/fő.

2016.6.24-25-26. Egri kőbevésett

1. Tamás és Kata (itthon alszunk) Babgulyás 2 adag, kisvonat 2fő, Vár: 2 fő.
2. Andris és Orsi, pénteki érkezés, kétágyas szoba, Babgulyás 2 főre, Kisvonat: 2fő, Vár: 2fő.
3.Duncsó és Marcsi,pénteki érkezés,2 ágyas szoba 3 éjszaka,Babgulyás 2 fő,Kisvonat 2 fő,Vár 2 fő.
4. Klau és Sutyi, pénteki érkezés, 2 ágyas szoba, 2 babgulás, 2 kisvonat, 2 várlátogatás, örök hála.
5. Grísa, Mocsi, Márk, szombati érkezés, 3 ágyas szoba,3 fő kisvonat, 3 fő várlátogatás.
6. Miki és Kata, szombati érkezés, 2 ágyas szoba, 1 adag babgulyás, 2 fő kisvonat, 2 fő várlátogatás.
7. Coller, pénteki érkezés(2 éjszaka), közösségi sz., bab, vonat, vár,
8. Gyuresz, pénteki érkezés (2 éjszaka),közösségi szállás, babgulyás, kisvonat, várlátogatás
9. Mr Majesty és Macskínó (1 éjszaka) szombati érkezés, főépületi szoba 2 személyre (ha lehet 1 emeleten), babgulyás 2fő, kisvonat 2fő.
10. Topiék,szombati érkezés 2.ágyas szoba, 2 babgulyás, 2 fő vonat, 2 várlátogatás.
11. Feco: Az öcsém és a haverom, tehát három fó... Tömegszállás, érkezés péntek,kaja, vonat, vár... mindenkinek.
Motor után,első a család legyen!

TopJoe2016. jún. 08. 21:23 | Válasz | #10184 
Itt az idő.
Azt hiszem még nem késő elkezdeni a feliratkozást.
Kérlek benneteket, írjatok fel hány éjszakára jöttök (p-sz.) kétágyas, vagy közösségi szállás.
Kértek-e szombatra közösségi kosztot (babgulyás)mert ez még nem volt, illetve kisvonatra van-e igény.
Babgulyás ~1000 ft/fő, kisvonat 1000ft/fő Várlátogatás profi idegenvezetővel (2órás program!) ~1000ft/fő.

2016.6.24-25-26. Egri kőbevésett

1. Tamás és Kata (itthon alszunk) Babgulyás 2 adag, kisvonat 2fő, Vár: 2 fő.
2. Andris és Orsi, pénteki érkezés, kétágyas szoba, Babgulyás 2 főre, Kisvonat: 2fő, Vár: 2fő.
3.Duncsó és Marcsi,pénteki érkezés,2 ágyas szoba 3 éjszaka,Babgulyás 2 fő,Kisvonat 2 fő,Vár 2 fő.
4. Klau és Sutyi, pénteki érkezés, 2 ágyas szoba, 2 babgulás, 2 kisvonat, 2 várlátogatás, örök hála.
5. Grísa, Mocsi, Márk, szombati érkezés, 3 ágyas szoba,3 fő kisvonat, 3 fő várlátogatás.
6. Miki és Kata, szombati érkezés, 2 ágyas szoba, 1 adag babgulyás, 2 fő kisvonat, 2 fő várlátogatás.
7. Coller, pénteki érkezés(2 éjszaka), közösségi sz., bab, vonat, vár,
8. Gyuresz, pénteki érkezés (2 éjszaka),közösségi szállás, babgulyás, kisvonat, várlátogatás
9. Mr Majesty és Macskínó (1 éjszaka) szombati érkezés, főépületi szoba 2 személyre (ha lehet 1 emeleten), babgulyás 2fő, kisvonat 2fő.
10. Topiék,szombati érkezés 2.ágyas szoba, 2 babgulyás, 2 fő vonat, 2 várlátogatás.
Csak a puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot !

[1] 2 3 4 5 ... Utolsó

Ugrás a tetejére

Tárhely és domain a MediaCentertől