A célunk az volt, hogy mindazokat az embereket összefogjuk - lakjanak az ország bármely pontján vagy határon túl -, akik tenni szeretnének ezért a típusért. Lényegtelen hogy milyen is a motorod, ha a jó szándék vezérel, legyen robogód, legyen túragéped, speed motorod vagy éppen egy dögös choopered, a mi közösségünk szívesen lát! Ami igazán fontos, az a másik tiszteletben tartása, a szabályok és a határok betartása mind a közúton, mind az emberi kapcsolatokra értve. Ehhez nem szükséges, hogy profi motorszerelő, vagy profi pályamotoros legyél, van középút is. >
>
Mostanra olyan Clubbá fejlődtünk, akik rendszeresen keressük egymás társaságát, segítjük, vendégül látjuk a csapatot. Rendszeres, fix Clubtalálkozóink vannak, melyek évről-évre ismétlődve egyre jobban összekovácsolják a csapatot, és szívesen várjuk az újonnan érkezőket is. Nem számít, hogy több milliós Gold Winggel, vagy 150 ezres 125-össel jön valaki, ha jól akarja érezni magát, itt megteheti!
Ha be szeretnél lépni a Yamaha Majesty Clubba, és értékeid megegyeznek a miénkkel, olvasd el a jelentkezési lapot és járj el a leírtak szerint! >
>
Alapító okirat módosítás - 2013. január 10. - megtekintés (PDF) >
>
Eredeti alapító okirat - 2009. március 15 - megtekintés (PDF) >
>
Majesty Club
A Yamaha Majesty Clubbot 2009. március 15-én alapítottuk meg, ez már történelem... >
>
>
>
>
>
Ha szeretnél megismerkedni velünk, keresd a "Találkozók szervezése" topicban a legközelebbi gurulást, és gyere el!
>
>
>
>
Clubtagok névsora: >
>
>
>
>
| Nicknév | Név | Státusz | Regisztráció időpontja | Megye | Város | Aktivitás | Motor | Tuning |
| acsaba | Ács Csaba | club tag | 2010.05.14 | Csongrád | Csongrád | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-250 | |
| Bazsa | Balázs Zsolt | club tag | 2017.06.24 | Heves | Eger | Aktív fórumozó | Suzuki Burgman 400 | |
| Berci | Bertalan Tibor | club tag | 2011.03.04 | Pest | Budapest | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty DX-250 | |
| Bíborka | Bognár Andrea | club tag | 2017.06.24 | Csongrád | Makó | Aktív fórumozó | Honda Transalp 600 | |
| Czupi Jenő | Czupi Jenő | club tag | 2020.06.27 | Zala | Sormás | Passzív fórumozó | Kymco 500 | |
| Carlos | Dékay Zsolt | club tag | 2019.09.13 | Komárom- Esztergom | Dorog | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-125 | |
| Duncso | Dunai Krisztián | club tag | 2015.09.30 | Győr-Moson-Sopron | Győr | Aktív fórumozó | Yamaha FJR-1300 | |
| Tyti | Fáy Tibor | club tag | 2009.05.24 | Pest | Albertirsa | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty DX-250 | |
| satyapapa | Fekete Sándor | club tag | 2009.06.12 | Pest | Halásztelek | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-400 | |
| Burgman400 | Gál László | club tag | 2011.06.04 | Szabolcs-Szatmár-Bereg | Fehérgyarmat | Aktív fórumozó | Suzuki Burgman AN-400 | |
| Gazsi | Gáspár József | club tag | 2011.03.12 | Pest | Budapest | Aktív fórumozó | Honda CBF 600 | |
| Gelilackó | Gelencsér László | Alapító club tag | Pest | Szigetszentmiklós | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-250 | Pollini variátor és szíj | |
| Andris | Gulyás András | club tag | 2016.10.06 | Békés | Kondoros | Aktív fórumozó | Honda Hornet 600 | |
| Majaman | Györe Tibor | Alapító club tag | Pest | Budapest | Aktív fórumozó | Suzuki Burgman AN-650 K5 | ||
| TOM | Hagyba Tamás | club tag | 2009.06.07 | Pest | Érd | Aktív fórumozó | ||
| Coller Úr | Horváth Zoltán | club tag | 2013.06.10 | Vas | Rábapaty | Aktív fórumozó | Honda Varadero 125 | |
| jasa | Jakab Sándor | Alapító club tag | Veszprém | Veszprém | Aktív fórumozó | Honda SH-300 | ||
| Sanci | Jákli Sándor | club tag | 2010.02.11 | Tolna | Dunaföldvár | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty 250 (2000) | |
| Kalo József | Kalo József | club tag | 2017.06.24 | Borsod | Tard | Aktív fórumozó | Suzuki Burgman 400 | |
| Cyrano | Kiss László | club tag | 2017.06.24 | Heves | Füzesabony | Aktív fórumozó | Piaggo X9 Evo 250 | |
| Feco | Kis-Gergely Ferenc | Alapító club tag | Zala | Sormás | Aktív fórumozó | Yamaha XS 400 | ||
| Józsi | Kis-Gergely József | club tag | 2016.10.06 | Zala | Sormás | Passzív | ||
| Kiss Róbert | Kiss Róbert | club tag | 2009.05.17 | Pest | Felsőpakony(BP) | Aktív fórumozó | Suzuki Burgman 400 K2 | |
| Kocsis László | Kocsis László | club tag | 2015.07.05 | Fejér | Sárszentmihály | Aktív fórumozó | Yamaha X-MAX 400 | |
| Koko140 | Kovács András | club tag | 2013.06.10 | Fejér | Székesfehérvár | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty 400 | |
| Koko | Kovács Imre | club tag | 2012.06.17 | Veszprém | Aszófő | Aktív fórumozó | Honda Foresight 250 | |
| Lacus | Kővári László | Alapító club tag | Pest | Szigetszentmiklós | Aktív fórumozó | |||
| talicskas | László Attila | Alapító club tag | Pest | Budapest XVII | Aktív fórumozó | Honda FJS-600 | ||
| M.Zoltán | Máthé Zoltán | Alapító club tag | Pest | Pilis | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-400touring | ||
| Karcsi | Mészáros Károly | Alapító club tag | Bács-Kiskun | Kecskemét | Aktív fórumozó | Honda NC-700 D | ||
| MésziZs | Mészáros Zsolt | club tag | 2009.11.23 | Zala | Nagykanizsa | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-250, Honda Gold Wing1200 | |
| Öcsi pók | Moldován Ákos | club tag | 2017.06.24 | Borsod | Nyék | Aktív fórumozó | Malaguti Spidermax 500 | |
| Mr. Majesty | Molnár Tibor | club tag | 2012.03.06 | Pest | Budapest | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-250 | |
| Trans85 | Mozsolits József | club tag | 2012.02.13 | Zala | Nagykanizsa | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-250 | |
| KYMCO | Nemes Gábor | club tag | 2019.07.11 | Heves | Eger | Aktív fórumozó | Kymco 500 | |
| KARHU | Nemes Kristóf | club tag | 2019.07.11 | Heves | Eger | Aktív fórumozó | Kymco 125 | |
| Oltósi László | Oltósi László | club tag | 2012.03.30 | Pest | Érd | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-250 | |
| Orpi55 | Orbán István | Alapító club tag | Pest | Szada | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-400 | Malossi multivar 2000, Malossi KevlarX.Belt, Boa MS-20. motorradio, Alcor Lux Mp-4.player, optical tuning: 509 led a motoron, sziréna, stroboszkóp elöl hátul, SaitoII markolatfűtés, Givi túraplexi, Motorola PMR radio | |
| Osán Imre | Osán Imre | club tag | 2012.03.22 | Bács-Kiskun | Kecskemét | Passzív | Yamaha Majesty YP-250 | |
| Gyuresz | Pados György | club tag | 2014.07.15 | Olaszfalu | Veszprém | Aktív fórumozó | Suzuki DL650 V-Strom | |
| Pazo | Palásti Zoltán | club tag | 2011.09.10 | Pest | Budapest XVII | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-250 | |
| csi-Gabi-ga | Pálfalvi Gábor | club tag | 2010.10.09 | Pest | Tápiószele | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-250 | |
| Papp Laci | Papp László | club tag | 2014.07.15 | Szolnok | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-400 | ||
| Oborzilió | Pataki Attila | club tag | 2012.10.30 | Komárom-Esztergom | Oroszlány | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-400 | |
| Sutyi | Ifj. Posta Sándor | club tag | 2010.09.14 | Győr-Moson-Sopron | Sopron | Aktív fórumozó |
Yamaha FJR-1300A (2008) |
ASSZONY!!! |
| Tamás | Rózsahegyi Tamás | Elnök-club alapító | Heves | Eger | Aktív fórumozó | Yamaha T-MAX XP-500 | egyszerűen szép… | |
| GRISA | Sarkadi József | club tag | 2009.06.30 | Pest | Szigetszentmiklós | Aktív fórumozó | Yamaha Venture RoyalStar 1300 | |
| KIS GRISA | Sarkadi Márk József | club tag | 2017.06.26. | Pest | Szigetszentmiklós | Aktív fórumozó | ||
| Sisa | Sipos Sándor | club tag | 2020.06.27 | Pest | Érd | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-250 | |
| SomTom | Somogyi Tamás | Alapító club tag | Vas | Szombathely | Aktív fórumozó | Yamaha T-Max XP-500 | ||
| Herold | Südy Attila | club tag | 2011.03.12 | Pest | Szigetújfalu | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty DX-250 | |
| KingaKK | Stefánné Gulya Kinga | club tag | 2020.06.27 | Borsod | Tard | Aktív fórumozó | Yamaha Virago 500 | |
| Ga-Bika | Tácsi Gábor | club tag | 2011.02.27 | Csongrád | Szeged | Aktív fórumozó | Yamaha Majesty YP-400 | |
| TopJoe | Topa József | Alapító club tag | Komárom-Esztergom | Tatabánya | Aktív fórumozó | Kawasaki Vulcan 500 Ltd | ||
| Rob | Tóth Róbert | club tag | 2022.06.25 | Pest | Tura | Aktív fórumozó | Suzuki Burgman 400 | |
| ZsViktor | Zsjak Viktor | Alapító club tag | Békés | Kondoros | Aktív fórumozó | Honda NT-700A Deauville |
Örökös tagok:
| Nicknév | Név | Státusz | Megye | Város | |
| Moncsi | Sarkadiné Pál Mónika † | Örökös club tag | Pest | Szigetszentmiklós | |
| a Jenő | Varga Jenő † | Tiszteletbeli club tag | Vas | Répcelak | |
| Juhász Béla | Juhász Béla † | Örökös club tag | Heves | Atkár | |
| sany2 | Buglavecz Sándor † | Örökös, alapító club tag | Tolna | Dombóvár | 1949 - 2011 |
| Orbán Árpád | Orbán Árpád † | Örökös club tag | Somogy | Kaposvár | |
| kaszibagyu63 | Kasziba Gyula † | Örökös club tag | Pest | Érd | |
| passat52 | Csalló József † | Örökös club tag | Győr-Moson-Sopron | Rábatamási |
Tiszteletbeli tagok:

| Blade | Bognár Balázs | Tiszteletbeli club tag | Pest | Budapest XXII. | |
| nzsazs | Nováczki Zsolt | Tiszteletbeli club tag | Pest | Érd |
>>> >
Majesty Club népszerűsítő szórólap: >
>
>
>
>>> >
>
>>>>