Tisztelt Yamaha Majesty Clubtagok, Kedves Motoros Barátaim!
Ismét E.I.T. !!!
Dátum: 2022. augusztus 18-21.
- Mivel mind a találkozó menete, mind pedig a helyszín és így maga az E.I.T. a Club által már egy jól bejáratott találkozónak számít, túl nagy feneket nem kerítenék a leírásnak, mindenki tudja a dolgok menetét és ismeri a helyszínt. Így egy kicsit átírva és aktualizálva a dolgokat, bemásolom ide a tavalyi feliratkozás szövegét.
- Érkezés augusztus 17.-től lehetséges. Duncsó-ék és mi már a lehetőségekhez mérten valamikor a délutáni órákban megérkezünk így, ha van olyan akinek van kedve és lehetősége szerdán jönni mi már ott leszünk. Azért idén sem árt, ebben az esetben egy telefonos egyeztetés nehogy épp elkerüljük egymást (pl. vásárlás miatt).
- Kaja megszokott módon működik. Mindenki saját maga alapon oldja meg. Egy bográcsozós dolgot tervezünk Duncsó-val valamelyik napra. Ezt még pontosítjuk és attól függően csináljuk, hogy melyik nap lesz teljes vagy legalábbis a legnagyobb a létszám, illetve van e rá igény. Ha már látjuk a létszámokat akkor feldobunk valamilyen alternatívát itt a fórumon és közösen megbeszéljük, az alapanyagok árát pedig majd jól szétdobjuk azok között, akik szeretnének enni. Talán így a legkorrektebb. Ha megoldható, azért a bográcsozást szeretnénk nem a balatoni fürdőzéssel egy napra tervezni. Ennek több oka is van, de erre most nem térnék ki. A lényeg, hogy azon a napon amikor Balcsizunk, este grillezés lesz.
- Az előző évek tapasztalatai alapján megint csak nem tervezünk előre semmilyen fix programot.
Szállás:
Ez sem változott.
Szobák és ágyak a szokásos módon korlátozott mennyiségben vannak, de igyekszek mindenkit elosztani úgy, hogy az mindenkinek megfeleljen.
A helyek terén a szokásos módon feliratkozási sorrend van.
- 1 db másfél ágyas szoba (A szokásos módon itt elleszünk mi Klauval.)
- 2 db 3 ágyas szoba (Erdészház emeleten)
- 1 db 2 ágyas szoba (Tanépület)
- 3 db 6 ágyas szoba (Erdészház 2db, Tanépület 1db)
- 1 db pótágyazható közösségi helység a tanépületben (kb. 10 db kinyitható ágy fér el)
- Sátrazás minden mennyiségben
Árak:
Szállás házban: 3,500 Ft/Fő/Éj
Szállás sátorban (Konyha, fürdő, Wc használattal): 1.000 Ft/Fő/Éj
Ágynemű (db/Fő): 400 Ft/Fő
Ezek még a tavalyi árak, de szerintem hatalmas változás idén sem lesz az árakban.
Aki esetleg meg szeretné nézni, az megtalálja az erdei iskola honlapján a szükséges adatokat.
Fontos!!!
Fizetés ugyan úgy történik mint tavaly. Mindenki egyénileg rendezi az erei iskola vezetésével.
Az iskolában ismét teljesen új vezetés van, viszont a jelentkezés menete ugyan az maradt mint az előző évben.
Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy érkezés előtt le kell adnunk egy formanyomtatványon a listát a pontos ott töltött éjszakákról, személyekről, és azok adatairól.
Aki tavaly leadta ezeket az adatokat, azokat vissza tudom keresni. Aki nem az viszont idén is valamilyen módon (e-mail, MSN, SKYPE, Viber) el kell küldje ezen adatokat nekem a listához.
Ezek a következők:
- Részvevő neve
- Születési dátuma
- Lakcím irányítószáma
- Tartózkodási idő (tól-ig)
- Szállás helye (Melyik szoba vagy sátor?)
- Ott töltött éjszakák száma
- Ágyneműt kér e? (Ha igen hány főre?)
- Bográcsost kér e, ha lesz? (Ha igen hány főre?)
- Elérhetőség (Ez csak nekem kell, hogy ha valami nem tiszta tudjam az illetőt elérni valahol.)Hát kb. ennyi.
Akik tavaly már leadták ezeket az adatokat csak azt írják fel, hogy mikortól-meddig jönnének, hol szeretnének aludni, kérnek e ágyneműt és hány éjszakát lennének és kérnek e bográcsost.
Sajnos a szabályokat nem én hozom és ezeket kérik így, ha menni akarunk továbbra is be kell hódolni az elvárásoknak.Természetesen, hogy legyen visszajelzésetek arról, hogy él a jelentkezésetek, én majd minden nap felrakom a fórumra az aktuális listát ugyan abban a formában, mint korábban csak a személyes adatokat (amire csak az iskolának van szüksége) kihagyva.
A jelentkezések aktuális listáját nemsokára felrakom.
Bármi kérdésetek van, keressetek bátran engem.
Telefonszámom tudjátok, ha mégsem akkor: +36/20-420-9529
e-mail címem: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Helyszín térképen (bökj a koordinátákra):
46.9477744577992, 17.650788887589613
Dokumentáció